Forralt boros muffin

Hozzávalók: 14 dkg vaj, 12 dkg cukor, pici só, 3 tojás sárgája, 3 tojás fehérje, 14 dkg liszt, 1 kávéskanál sütőpor, 1 kávéskanál őrölt fahéj, 6 dkg darált (reszelt) étcsokoládé, 75 ml lehűtött, fűszerezett forralt bor

Elkészítés: A vajat 6 dkg cukorral és a sóval habosra keverni, majd egyenként belekeverni a 3 tojás sárgáját. A tojás fehérjét a maradék cukorral habbá verni. (Tudjátok: a tojás fehérjét előbb habosra kell verni és ha már elég kemény, akkor kell beleszórni a cukrot és még egy kicsit verni, különben csak fehér krém lesz és folyik, nem pedig hab !)
Közben muffinsütőt ki kell kenni vajjal, liszttel megszórni vagy pedig 2 db muffin papírformát rakni egymásba és azokat a muffinsütő mélyedéseibe tenni. A sütőt 170 fokra (gáz 3-as) előmelegíteni.  A lisztet a sütőporral, az őrölt fahéjjal és a darált (reszelt) étcsokoládéval összekeverni. A lehűtött forralt bort apránként a tojássárgájás masszához keverni, majd a lisztes keveréket is hozzákeverjük, a végén pedig a keményre vert tojáshabot finoman, hogy ne törjön össze, a masszához keverjük. A muffinsütőt 3/4 részéig töltjük meg a masszával és kb. 30 percig sütjük az előmelegített sütőben.